Általános Szerződési Feltételek

 

Bevezető

A Wakelite Kft. (továbbiakban: Szolgáltató, vagy Üzemeltető) alábbiakban közölt Általános Szerződési Feltételei (továbbiakban ÁSZF) a www.wakeliteweb.com és www.safeboat.hu honlapon (a továbbiakban: honlap) megtalálható szolgáltatások megrendelése során a megrendelés adataival együttesen határozzák meg Szolgáltatási szerződést kötő felek (továbbiakban: Szerződő Felek) jogait és kötelezettségeit, a nyújtott szolgáltatások igénybevételére vonatkozó általános feltételeket.

 

Az ÁSZF-et a Szolgáltató a honlapján ingyenesen elérhetővé teszi. A Szolgáltató jogosult az ÁSZF-et egyoldalúan módosítani, amely esetén az új szöveget a változások hatálybalépését 15 nappal megelőzően nyilvánosságra kell hozni a 4.1., illetve a 4.2. pontokban részletezett eljárási rend szabályai szerint.

 

Szolgáltató kijelenti, hogy jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül rögzítésre, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. Külön nem minősül írásbeli szerződésnek, azonban az írásbeli szerződésnek minősülő megrendelőlappal együtt értelmezendő. Az ÁSZF szövege az Üzemeltető honlapján elérhető, lementhető formátumban.

 

A honlapot látogató, illetve az ott regisztráló személyek a regisztráció, illetve az ott elérhető szolgáltatások igénybe vétele által elismerik, hogy a jelen ÁSZF-et elolvasták és értelmezték, valamint, hogy azt magukra nézve kötelező érvényűnek fogadják el.

 

A SZOLGÁLTATÓ NEVE, CÍME, ELÉRHETŐSÉGEI:

 

Wakelite Kft.

9700 Szombathely, Bezerédi Amália utca 5.

A Szolgáltató Ügyfélszolgálatának elérhetősége

Link: www.wakeliteweb.com/tamogatas

Mobil: +36 70 316-9849

 

 

Általános információ, ügyfélszolgálat: [email protected]

Iroda címe: 9700 Szombathely, Bezerédi Amália utca 5.

Székhelye: 9700 Szombathely, Bezerédi Amália utca 5.

Számlaszám: (KHB Bank) 10404742-50526671-52481002

Adószám: 23974874-2-18

Cégjegyzékszám: 18-09-111137

 

 

  1. A szolgáltatás tárgya, a szerződés tartalma

 

Szolgáltató vállalja, hogy megrendelő részére az általa a honlapon elérhető megrendelés menüpontban kiválasztott szolgáltatást nyújtja, melyért megrendelő a szolgáltató által kibocsátott díjszabásban foglalt díjat köteles fizetni.

 

Megrendelő a szolgáltatás által az Internet információs társadalmának részesévé válik, ezáltal információhoz, adatokhoz juthat, ezeket mások részére küldhet, továbbíthat, egyéb úton nyilvánosan megoszthat, illetve webshop-, vagy webáruház-bérlés szolgáltatás igénybe vétele esetén a bérlet időtartamára tárhelyén használhatja azt a programot, amely által a honlapját látogatók számára árucikkeket, szolgáltatásokat ismertet, kínál, megrendelés esetén pedig értékesít. Szolgáltató a honlapján Megrendelő számára a szolgáltatás elérése kizárólag a szolgáltató által, számára kibocsátott felhasználónevek és jelszavak segítségével lehetséges.

 

  1. A Szolgáltató jogai és kötelezettségei

 

2.1.1. Szolgáltató kötelezettsége, hogy a megrendelt szolgáltatást – éves átlagban 99,9 %-os rendelkezésre állás mellett- a megrendelő részére az 1. pontban illetve jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően biztosítsa. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások. Amennyiben a Szolgáltató a rendelkezésre állási kötelezettségét az itt megjelölteken túlmenően nem biztosítja, úgy köteles a Megrendelőnek a kiesett időszak kétszeresének megfelelő időszak ingyenes biztosításával kompenzálni az ügyfelet.

 

2.1.2. Tekintettel arra, hogy a magyar hatóságok, illetve jogalkalmazó szervek (pl. bíróságok, ügyészség, stb.) részére a hatályos jogszabályok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a Szolgáltató szerverei működésébe beavatkozzanak (pl. a szerver működésének részleges, vagy teljes felfüggesztése), a Szolgáltató jelen ÁSZF rendelkezései között előzetesen tájékoztatja ügyfeleit arról, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik megakadályozni az ilyen jellegű teljes, vagy részleges működési korlátozást, illetve annak idejét a lehető legkevesebb tartamra mérsékelni. Mivel ezen hatósági intézkedések teljes mértékben a Szolgáltató működési körén kívül eső oknak minősülnek, az ezen korlátozásból eredő károkért a Szolgáltató kizárja a kártérítési, illetve a 2.1.1. pont szerinti kompenzálási kötelezettségét. Szolgáltató kártérítési kötelezettségének kizárása különös tekintettel vonatkozik az általa biztosított tárhelyeken működtetett webáruházak üzemelésében, ill. a tárhelyeken bármilyen jövedelemszerzési célból végzett tevékenységben a működés jelen pont szerinti felfüggesztése miatt okozott zavar, leállás következtében keletkező károkra. (pl. bevételkiesés, esetleges forgalomcsökkenés). Szolgáltató természetesen minden tőle telhető segítséget (technikai, ill. egyéb rendelkezésére álló információt) megad ahhoz, hogy az itt jelzett eset bekövetkezte esetén a kárt szenvedő ügyfelei az intézkedést tevő hatósággal szembeni követeléseiket érvényesíthessék.

 

2.2.1. A szolgáltatás megrendelésére lehetőség van a Szolgáltató ügyfélszolgálatára nyitva álló helyiségben személyesen leadott, valamint online megrendelés formájában.

 

Az online megrendelés, (továbbiakban: megrendelés) a wakeliteweb.com internetes felületen zajlik a következőképpen:

 

A megrendelő a szolgáltatást/okat kosárba tétellel kiválasztja, majd a megrendelői, illetve számlázási adatokat megadja. Ezt követően a fizetési módok közül a banki átutalás, „PayPal” opciók valamelyikét kiválasztja, majd – a hibaellenőrzést követően a tovább gombra kattintva – a megrendelés, valamint a saját megrendelői adatait áttekinti, ellenőrzi. Ezt követően a megrendelő a megfelelő helyre kattintva nyilatkozik az ÁSZF elfogadásáról, valamint a szolgáltatás azonnali igénybevételére vonatkozó igényéről. Az ÁSZF elutasítása, valamint a szolgáltatás más időpontban való igénybevételére vonatkozó igény esetén a megrendelés nem teljesíthető, szerződés nem jön létre. Amennyiben a Megrendelő az ÁSZF-et és az azonnali igénybevételt elfogadja, úgy az „adatok jóváhagyása, megrendelés” gombra kattintva kerül elküldésre.

 

A megrendelés elküldését követően a Szolgáltató a következő ablakban tájékoztatja a Megrendelőt a megrendelés állapotáról. Amennyiben a megrendelést a szolgáltató elfogadta és az sikeresnek minősült, úgy annak egy példányát az ezt igazoló oldalon található gombra kattintva pdf formátumban letöltheti, illetve a dokumentum részére e-mailben elküldésre kerül. Online fizetési opció választása esetén a megrendelő ezt követően a fizetés PayPal-lal” gombra kattintással jut az online fizető felületre, ahol a kifizetést végrehajtja. Banki átutalás esetében e-mailben kap tájékoztatást az átutalás adatairól.

 

A Szolgáltató a megrendelés elküldését követően indoklás nélkül jogosult a megrendelés elutasítására, köteles azonban az esetlegesen teljesített befizetéseket egyidejűleg visszafizetni. A szolgáltató által visszaigazolt megrendelés alapján a felek között szerződés jön létre, melyet a Szolgáltató iktat.

 

2.2.2. A Szolgáltató a megrendelt szolgáltatást a megrendelés visszaigazolásakor jelzett időben, vagy, amennyiben ilyen nem kerül külön feltüntetésre, úgy a szerződés hatályba lépésétől számított 8 munkanapon belül köteles biztosítani feltéve, hogy a szolgáltatás ellenértéke megfizetésre került. Kivételt képeznek ezen határidő alól azon harmadik fél által nyújtott, illetve harmadik fél engedélyezése következtében elérhetővé váló szolgáltatások, melyeket a szolgáltató közvetít a megrendelő felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik/engedélyező fél hatáskörébe tartozik / tevékenységétől feltételezett, illetőleg ez esetben Szolgáltató kötelezettsége a harmadik fél engedélyének megadásától számítottan lép életbe. (pl. domain név regisztáció esetén a regisztrációs eljárás külön időintervallumot vesz igénybe). Domain névregisztrációs szolgáltatásoknál a csekkes fizetés, vagy a banki átutalással történő fizetési opció választása esetén a .hu domainek esetében a megrendelés Szolgáltatóhoz történő beérkezésekor a Szolgáltató a Megrendelő részére lefoglalja a választott címet ha az szabad, a választott domain azonban csak szolgáltatási díj megfizetését követően kerül aktiválásra. A többi, más végződésű domainek esetében nincs foglalásra lehetőség, ezért ez esetben a Szolgáltató a Megrendelő által megjelölt domaint a szolgáltatásra vonatkozó szerződés létrejöttét követően a szolgáltatási díj megfizetésekor regisztrálj be. Amennyiben a választott domain nem lenne szabad, úgy az a megkötött szerződést automatikusan felbontja és a Szolgáltató az esetlegesen befizetett díjat haladéktalanul visszatéríti.

 

2.2.3. A domain név kiválasztása kizárólag a Megrendelő felelősségi körébe esik, ezért Szolgáltató kizárja a felelősséget mindennemű olyan kárért, amely a Megrendelőt azért éri, mert a kiválasztott domain név használatára bármilyen jogcímen más harmadik személy jogosult és tart rá igényt, egyúttal kizárva a Megrendelő domain-használati jogosultságát. Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatót a regisztrációs díjat is ideértve semmilyen kártalanítási, kártérítési kötelezettség nem terheli amennyiben az erre hatáskörrel rendelkező hatóság, bíróság, ill. más szerv a domain névhasználattól eltiltás, illetve annak átengedése tárgyában hozott határozata önkéntes, vagy kikényszerített teljesítése folytán a Megrendelő a domain nevet nem használhatja.

 

2.3. Szolgáltató kötelezettsége a szolgáltatással kapcsolatos ügyfélszolgálati tanácsadást a legjobb tudása szerint, ingyenesen, minden szerződött előfizetőjének biztosítsa.

 

2.4. Szolgáltató a megrendelő adatait kizárólag a hatályos adatvédelmi jogszabályoknak, előírásoknak megfelelően kezelheti a honlapon elérhető adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak szerint.

 

2.5.1. A szolgáltató köteles minden tőle elvárható, ésszerű erősfeszítést megtenni a szolgáltatás hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében, de nem felel azon veszteségekért, vagy bármiféle közvetett vagy közvetlen kárért, amelyeket a szolgáltatások meghibásodása vagy egyéb elégtelensége, vagy megrendelő magatartása okozott.

 

2.5.2. A felek a 2.5.1. pontban foglaltak szerinti megrendelői magatartásnak felróható oknak fogadják el azt az esetet, amennyiben a Megrendelő honlapjának látogatottsága a napi 10 000 egyedi megtekintést meghaladja.

 

2.6. Szolgáltató az előfizetési díj ellenében köteles a meglévő és kiépített szerver hálózatát folyamatosan karbantartani, hogy a megrendelőnek a lehető leghatékonyabb rendelkezésre állást tudja biztosítani.

 

2.7. Amennyiben a Megrendelő tevékenysége szolgáltató többi ügyfelének rendeltetésszerű tevékenységét akadályozza, vagy veszélyezteti, a Szolgáltató – egyéb szerződésből fakadó joga fenntartása mellett – jogosult a Megrendelő felé nyújtott szolgáltatás külön felhívás nélküli korlátozására. A korlátozás tényéről azzal egyidejűleg a Megrendelőt e-mailben vagy telefonon értesíteni köteles.

 

2.8. Amennyiben a szolgáltatás egésze, vagy annak bármely eleme, a Szolgáltatónak felróható okból elérhetetlenné vagy működésképtelenné válik – és ez meghaladja a szerződésben fogalt limitet- minden megkezdett naptári nap után a szolgáltató az előfizetési időn túl 2 napon át biztosítja díjmentesen a megrendelő számára a szolgáltatást.

 

2.9.1. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat a Megrendelő felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. A Szolgáltató elektronikus számlát bocsát ki, melyet a Megrendelő részére e-mail útján küld meg, illetve tárhelyén részére hozzáférhetővé tesz. Papír alapú számlázási igény esetén erről a feleknek külön meg kell egyezniük.

 

2.9.2. Amennyiben a szolgáltatás ellenértékét a megrendeléskor a Megrendelő nem fizeti meg azonnal (pl. online fizetéssel, Paypal-lal) úgy a szolgáltató ú.n. „díjbekérőt” küld a megrendelő részére, amely alapján a megrendelő az általa választott módon kiegyenlíti a szolgáltatás díját. A díjbekérő megküldésével egyidejűleg a szolgáltatás aktiválásra kerül kivéve az átutalással fizetett .hu-n kívüli domain-regisztrációs szolgáltatásokat( lásd még: 2.2. pont). Az első számlát a Szolgáltató a Megrendelő díjbekérő alapján, vagy online fizetéssel teljesített fizetését követően állítja ki.

 

2.9.3. A megrendelő átutalással történő fizetési opció választása esetén a díjbekérő kézhezvételét követő 8 napon belül köteles fizetési kötelezettségének eleget tenni, ellenkezőesetben a szolgáltató – választása szerint – jogosult a szolgáltatás aktiválását megtagadni, vagy ha már a megrendeléskor aktiválta, úgy inaktiválni. Ugyancsak ezen idő elteltével jogosult a Szolgáltató a .hu-s domain-regisztráció foglalását törölni. Amennyiben a díjbekérő kézhezvételétől számított 60 napon belül a Megrendelő ismételten jelzi a szolgáltatásra vonatkozó igényét erre a díjbekérőben közölt összegen felül fizetendőegyszeri 3000,-Ft összegű reaktiválási díj megfizetése ellenében nyílik lehetősége, feltéve, hogy a választott domain név még szabad. Amennyiben a választott domain név időközben harmadik személy által lefoglalásra került, úgy lehetetlenülés miatt a Szolgáltató mentesül a reaktiválási kötelezettsége alól.

 

2.10. Késedelmes fizetés esetén a szolgáltató naponta a hatályos Polgári törvénykönyvben meghatározottak szerinti késedelmi kamatot számít fel. A megrendelő késedelmes teljesítése- ha annak rendeltetése nincs meghatározva- először a költségekre majd a kamatra, végül a tőketartozásra kerül elszámolásra.

 

2.11. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja a megrendelő által a szolgáltatószerverein elhelyezett adatokat, azonban azok tartalmáért nem, az adatokelvesztéséből származó következményi károkért pedig csak akkor vállal felelősséget, ha a felek az adatok archiválálására vonatkozóan külön, annak feltételeiben kifejezetten megállapodtak.

 

2.12. A webáruház-bérlési szolgáltatással kapcsolatosan Szolgáltató külön is hangsúlyozni kívánja, hogy a szolgáltatás jelen ÁSZF-ben foglalt kitételek elfogadásával együttesmegrendelése alapján kizárja mindennemű kártérítési (különösen az elmaradt haszonmegtérítésére vonatkozó) felelősségét azokban az esetekben, amikor a rendelkezésre állásikötelezettségét önhibáján kívül a jelen ÁSZF-ben foglaltaknál további időszakra nem tudta teljesíteni. Mentesüléséhez köteles azonban az akadályról való tudomásszerzését követően az érintett felhasználók részére értesítést küldeni és a probléma elhárítása érdekében minden tőle telhető intézkedést haladéktalanul megtenni.

 

2.13. Amennyiben a Szolgáltató észleli, hogy a Megrendelő által üzemeltetett weboldal, illetve az általa bérelt tárhelyen elhelyezett tartalmak vírus-fertőzöttek, úgy jogosult a tárhely teljes tartalmát betömöríteni, karanténba helyezni. Szolgáltató köteles ezen intézkedéséről a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni és kérni, hogy a Megrendelő azonnal járjon el a fertőzés megszüntetése és eltávolítása iránt. Amennyiben Megrendelő Szolgáltatóértesítésére legkésőbb 7 napon belül nem reagál, illetve nem kezdi meg a szükségesintézkedést, továbbá, amennyiben ezen vírus a Szolgáltató saját, illetve Ügyfelei rendszerére, szoftvereire, hardvereire nézve fokozott veszélyt jelent a Szolgáltató jogosult a fertőzést-veszélyt – a fokozatosság elvét betartva- a szükséges intézkedéssel maga elhárítani. Legvégső esetben a Szolgáltató jogosult tartalmakat – másolat készítése nélkül-törölni. Felek megegyeznek abban, hogy az itt jelölt esetben a Szolgáltató adatarchiválásikötelezettsége esetén sem felel az adatok elvesztéséért.

 

2.14. A Szolgáltató szolgáltatása nem terjed ki a tárhelyek adatainak archiválására, mindazonáltal vállalja, hogy a felhasználó igénye esetén a rendelkezésére bocsátja az előzőnapi állapotmentést /web, sql, mail/ Felhívja a Szolgáltató a Felhasználó figyelmét arra, hogy saját tárhelyére saját felelőssége az adatállomány folyamatos, illetve, saját igénye szerinti archiválása. Amennyiben a Felhasználó igényli, a Szolgáltatóval erre vonatkozó külön megállapodás megkötése eseténlehetőség van a szolgáltató fizetős adatarchiválási szolgáltatásának igénybevételére.

 

2.15. Szolgáltató a szolgáltatási szerződés határozott időtartamának lejárta előtt legalább 30 nappal ajánlott levélben közölt nyilatkozatával jogosult a szerződés meghosszabbítását megtagadni.

 

2.16. Szolgáltató a szolgáltatási szerződés megszűnéséig köteles a Megrendelő tárhelyén lévőadatállományt biztosítani, ezt követően azonban nem felel azokért a károkért, amelyekabból keletkeztek, hogy a Megrendelő nem gondoskodott a tárhelyeken tároltadatállománya lementéséről, áthelyezéséről.

 

2.17. A Szolgáltató a távollevők között kötött szerződéskötésre vonatkozó 17/1999. (II.5.) sz.Korm. rendelet 3. §-ban foglalt kötelezettsége alapján a Megrendelő részére megküldöttelektronikus levél útján tájékoztatja a Megrendelőt a következőkről:

a.) a vállalkozás cégnevéről és székhelyéről

b.) a szerződés tárgyának lényeges jellemzőiről;

c.) a terméknek, illetve szolgáltatásnak az általános forgalmi adót és egyéb kötelezőterheket is magában foglaló áráról, illetve díjáról

d.) a fizetés, a szállítás vagy a teljesítés egyéb feltételeiről;

e.) az elállás jogáról;

g.) a vállalkozás ajánlati kötöttségének idejéről;

h.) a szerződés legrövidebb időtartamáról olyan esetben, amikor a szerződésben foglaltakteljesítésére folyamatosan vagy ismétlődően kerül sor.

 

2.18. A Megrendelő a részére a 2.17. pontban foglaltak szerint megküldött elektronikus leveta távollevők között kötött szerződéskötésre vonatkozó 17/1999. (II.5.) sz. Korm. rendelet3.§ (1) és (4) bekezdésében foglalt tartós adathordozó eszköznek ismeri el tekintettel arra, hogy azt részére – az általa megadott elektronikus címre- a Szolgáltató továbbította, ennélfogva számára lehetővé tette a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását, és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. A Szolgáltató csak a tájékoztató e-mail megküldésének igazolására köteles, míg a Megrendelő felelőssége a neki megküldött dokumentumokmegfelelő tárolása.

 

2.19. Tekintettel arra, hogy a Szolgáltató és a Megrendelő Szolgáltatás nyújtására vonatkozószerződést köt, melyet az akár fogyasztónak minősülő, akár üzleti tevékenységi körébenszerződő Megrendelő kérésére és beleegyezésével a megrendelés visszaigazolásakor megkezdi, a Megrendelő nem gyakorolhatja a távollevők között kötött szerződéskötésre vonatkozó 17/1999. (II.5.) sz. Korm. rendelet 4. § szerinti elállási jogot.

 

  1. A Megrendelő jogai és kötelezettségei

 

3.1. Megrendelő jogosult a szolgáltatást rendeltetésének megfelelően -az itt megjelölt megkötések figyelembevételével- szabadon használni, az ahhoz szükséges technikaisegítséget igénybe venni. Megrendelő jogosult továbbá adatainak felhasználásáról, kezeléséről, adattovábbításról az adatvédelmi tájékoztatóban foglaltak szerint felvilágosítást kérni, illetve az adatai kezelésére vonatkozóan utasítást adni (adatai módosítását, javítását kérni, az adatkezelést, illetve adattovábbítást általánosságban, vagy egyes kezelési módoktekintetében megtiltani).

 

3.2.1. Megrendelő köteles a Szolgáltató honlapjára történő regisztrációkor, illetve szolgáltatásainak megrendelésekor saját, illetve ha erre érvényes meghatalmazássalrendelkezik, meghatalmazója, vagy az általa képviselt jogi személy, vagy szervezet valósadatait helyesen megadni. A Szolgáltató honlapján elérhető szolgáltatások csakcselekvőképes személyek, vagy gazdálkodó szervezetek számára vehetők igénybe. A megrendelő adatainak valóságát a Szolgáltató saját hatáskörben nem vizsgálja, amennyiben azonban tudomást szerez arról, hogy e körben a Megrendelő akár véletlenül megtévesztette, úgy – térítési, vagy kompenzálási kötelezettség nélkül – jogosult a megrendelő részérenyújtandó szolgáltatásait részlegesen, vagy teljes egészében felfüggeszteni mindaddig, amígaz nem igazolja a megadott adatok valódi voltát, illetve képviseleti jogosultságát.

 

3.2.2. Felek alapvetésnek fogadják el, hogy Megrendelő a megrendelt szolgáltatásokról előzetesen körültekintően – akár telefonos ügyfélszolgálat igénybevételével – tájékozódott és megrendelését a szolgáltatás/termék vásárlásának, igénybevétele feltételeinek ismeretében adja le. Megrendelő köteles a Szolgáltatónak a megrendelésében foglaltaknak megfelelő, szolgáltató által kiállított és számlázott díjat esedékességkor megfizetni Paypal, a szolgáltató bankszámlaszámára történő átutalással, postai csekken vagy a szolgáltató irodájában, készpénzes teljesítés útján.

 

3.3.1. Megrendelő vállalja, hogy a szolgáltatást törvényes célokra és módokon az Internet Etikai Kódexének (Netikett) figyelembevételével használja. Tilos a szolgáltatást a Szolgáltató jó hírnevét rontó tartalom megosztására, állam-, szolgálati-, üzleti- és magántitoknak minősülő, szerzői jogi vagy egyéb védelemben részesülő adatokkal vagy bűncselekménnyel kapcsolatosan (pl.: közszeméremsértés, rágalmazás, warez stb.) a hatályos magyar és nemzetközi jogszabályokba ütköző módon használni.

 

3.3.2. Szolgáltató kizárja felelősségét harmadik személyekkel szemben is a 3.3.1. pontban foglaltak megsértése esetére, tekintettel arra, hogy az adatforgalom tartalma felett nincs módja kontrollt gyakorolni. Szolgáltató az általa észlelt jelen ÁSZF-be ütküző cselekményekből kifolyólag a szolgáltatást korlátozhatja, illetve felfüggesztheti, a rendelkezések súlyos vagy ismételt megszegése esetében a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja.

 

3.4.3. Ezen ÁSZF 3.3.1. 3.3.2. és 3.5.1-3. pontjaiba foglalt, megrendelő érdekkörébe eső ill.általa elkövetett vagyoni vagy nem vagyoni károkozásért a szolgáltató kizárja a felelősségét.

 

3.4. Szolgáltató jogosult külön felszólítás nélkül azonnal felfüggeszteni a szolgáltatást és a szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha megrendelő 30 napot meghaladókésedelembe esett, magatartása az ÁSZF rendelkezéseibe, illetve különösen a 3.3.1.pontba, vagy az alábbi pontokba ütközik:

 

3.5.1. Tilos a WEB tárterületen törvénybe ütköző, pornográf, szerzői jogokat vagy a jó ízlést sértő anyagok elhelyezése;

 

3.5.2. Tilos a WEB tárterületen olyan tartalom, programkód elhelyezése, ami kárt okozhat vagy nem alkalmas osztott rendszeren való futtatásra (különösen: perl, bash, scriptek, stb.)amely miatt a Szolgáltató szervere(i) támadásnak (feltörés) lehetnek kitéve;

 

3.5.3. Tilos az Interneten kéretlen reklám célú e-mail-ek (spam) küldése, terjesztése, ilyenek továbbítása valamint más felhasználók zaklatása;

 

3.6. Megrendelő a szolgáltatás rendeltetésszerű használatáért fokozott felelőséggel tartozik. A használati jog harmadik személy részére való átengedése esetén Megrendelő ezen harmadikszemély magatartásáért, mint sajátjáért felel.

 

3.7. Megrendelő köteles az adataiban beállt változást, 8 munkanapon belül a Szolgáltatóval írásban közölni, az ennek elmulasztásából eredő károkért teljes körű felelősség terheli.

 

3.8. Megrendelő köteles a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges azonosítókat, jelszavait titokban tartani, a jogosulatlan használatból eredő károkért felel, amennyiben elmulasztotta az ezek titokban tartása érdekében szükséges biztonsági intézkedéseket megtenni.

 

3.9.1. Megrendelő a webáruház-bérlési szolgáltatás vonatkozásában tudomásul veszi, hogy azott megjelölt termékek, szolgáltatások bemutatása, az azokra érkező kérdések, megrendelések kezelése, rögzítése, a látogatókkal, vásárlókkal való kapcsolattartás az ő feladata és felelőssége, Szolgáltatónak erre vonatkozóan semmilyen kötelezettsége nincsen, a webshop keretében létrejött jogviszonyoknak nem alanya. Megrendelő köteles továbbá a webshop üzemeltetése által végzett gazdasági tevékenysége során gondoskodni a vonatkozójogszabályi előírások maradéktalan betartásáról, úgy a szerződéses kötelezettségei teljesítésére, a panaszok-, illetve vásárlói kifogások, szavatossági-, valamint másjogorvoslati igények kezelése, mint az ezekre vonatozó kötelező tájékoztatók, nyilatkozatokfeltüntetése, biztosítása vonatkozásában.

 

3.9.2. Megrendelő kijelenti, hogy tudomásul vette, hogy a Szolgáltató szolgáltatásait csak a megfelelő technikai feltételek mellett (stabil internetkapcsolat, megfelelő internet-böngészőprogram és ennek futtatására képes számítógép) tudja igénybe venni. Ezekről a Megrendelőnek kell előzetesen kell tájékozódnia és gondoskodnia, ellenkező esetben a a Szolgáltató szolgáltatását nem tudja igénybe venni.

 

  1. Szerződés módosítása

 

4.1. A Szolgáltató jogosult a jelen ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan módosítani. A módosítások a közzétételt követő 16. napon lépnek hatályba minden további értesítés nélkül. A változások közzététele a szolgáltató honlapján megjelenített hírüzenet, illetve erről a megrendelőnek egyidejűleg e-mail útján küldött értesítéssel történik.

 

4.2. Szolgáltató jogosult előfizetés jellegű szolgáltatásainak tartalmát és díját egyoldalúan módosítani, erről honlapján közzétett hírben, valamint a megrendelőrészére küldött e-mail üzenetben Megrendelőt tájékoztatni köteles.

 

4.3. Szerződő felek a közöttük egyedi feltételekkel létrejött szerződést kizárólag az abban foglaltak szerint, kölcsönös akarattal módosíthatják. A módosítás elfogadásáról egymásrészére küldött e-mail üzenettel értesíthetik egymást joghatályosan. Szóbeli módosításesetén a díjra vonatkozó változások érvényesek, amennyiben a szolgáltató első eltérődíjszabású számláját megrendelő teljesíti (ráutaló magatartás). A számla nemteljesítése estén eltérő rendelkezések hiányában a Szolgáltató jogosult szolgáltatást korlátozni.

 

4.4. Előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható.

 

  1. Az ÁSZF hatálya

 

5.1. Jelen ÁSZF a kihirdetésétől (honlapon való megjelenésétől) számított 16. napon léphatályba a megjelenésekor már szerződéssel rendelkező ügyfelek vonatkozásában, míg azoldal látogatóira, illetve a megjelenést követően leadott megrendelések alapján létrejöttszerződések vonatkozásában a kihirdetéstől fogva hatályos és a szerződések elválaszthatatlanrészét képezi. A szerződő felek a szerződést határozatlan időre kötik, de minimum aFelhasználó által az előfizetés megrendelésekor választott előfizetői csomag időtartamára.

 

5.2. A szolgáltatási szerződés a Megrendelés Szolgáltató általi visszaigazolásával lép hatályba.

 

5.3. A Szolgáltató előfizetés jellegű szolgáltatásai tárgyában kötött szerződései esetén amennyiben a Megrendelő a Szolgáltató részére a szerződés lejártát megelőzőlegkésőbb 30 nappal, illetve ennél rövidebb időtartamú szolgáltatás esetén 5 nappalkézbesített levelével írásban nem mondja fel a szerződést, ill. ha a felmondást nem szabályszerűen közölte, az előfizetés annak lejártát követő nappal további egy évre automatikusan meghosszabbodik. Az egy évnél rövidebb időszakra kötött szerződések egy ízben az alapszerződésben megjelölt időszakra, ennek lejártát követően pedig egyévre hosszabbodnak meg.

 

5.4. Megrendelő kifejezetten elfogadja azon rendelkezést, hogy a szerződés 5.3. pontszerinti meghosszabbítása során a Szerződő Felek az előző megrendeléssel azonostartamú következő időszakra a szolgáltató honlapján közzétett aktuális feltételek(tartalom, díjszabás) szerint kötelesek szerződésből fakadó kötelezettségüket teljesíteni.

 

5.5. Megrendelő a szolgáltató általi egyoldalú ÁSZF, továbbá szolgáltatási tartalom vagy díjmódosításról (4.1. -4.2. pont) való tudomásszerzését követő 30 napon belül – a módosítássokkal való egyet nem értése esetén – jogosult a szolgáltatást 30 napra felmondani.

 

5.6. Szolgáltató azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést, amennyiben megrendelő fizetésikötelezettségének szolgáltató írásos felszólítása ellenére, az abban megjelölt – legalább 8munkanap tartamú – póthatáridőig nem tesz eleget.

 

5.7. Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal felmondani a szerződést, amennyiben Megrendelőmagatartása a 3. pontban felsorolt tilalmakba ütközik, továbbá amennyiben őt a szolgáltatásnyújtásában, vagy harmadik személyt törvényi jogainak gyakorlásában olyan tényező akadályozza, amely a megrendelőnek felróható, illetve amelyről a szolgáltatásmegrendelésekor Megrendelőnek tudomása volt.5.8. Szolgáltató azonnali hatályú felmondása nem érinti a megrendelt szolgáltatási időszakra vonatkozó teljes díjigényét.

 

5.8. Szolgáltató azonnali hatályú felmondása nem érinti a megrendelt szolgáltatási időszakra vonatkozó teljes díjigényét.

 

5.9. Megrendelő a határozott idejű szerződés időszak közbeni felmondása esetén – kivéve az 5.5. pontban szabályozott, illetve a megrendelő azonnali hatályú felmondásának eseteit – a már teljesített éves díj visszakövetelésére nem jogosult, amennyiben pedig azt még nemteljesítette, az éves előfizetési díjat köteles Szolgáltató részére megfizetni. A felmondás kizárólag írásban, postai levél útján érvényes.

 

5.10. Az 5.5. pontban szabályozott esetben, valamint a megrendelő azonnali hatályúfelmondása esetén a Szolgáltató az éves- illetve, a szerződés tartama szerinti díj időarányos részére jogosult.

 

5.10. A szerződés felmondása egyik felet sem mentesíti, a felmondás napjáig keletkezettkötelezettségek (pl.: fizetési) alól.

 

 

 

  1. Egyéb rendelkezések

 

6.1. A jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen ÁSZF értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. Évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint azinformációs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. Évi CVIII. (Elker. tv.) törvény vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelezőrendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók.

 

6.2. Szerződő Felek bármely, jelen szerződés létrejöttével, fennállásával, megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatosan keletkező vitájuk esetére vállalják, hogy azt elsődlegesen megkísérlik egymással peren kívüli úton rendezni, ennek eredménytelensége esetére pedig alávetik magukat a Szolgáltató székhelye szerintijárási bíróság vagy Törvényszék illetékességének.

 

6.3. A Szolgáltató által működtetett honlap egésze, illetve annak részlete, valamint az azon elérhető tartalmak, továbbá a honlap terjesztésének tekintetében a Szolgáltatójogfenntartással él, és megtiltja írásos előzetes hozzájárulása nélkül az előbbiek letöltését, tárolását, bárminemű feldolgozását és értékesítését. A honlapon elérhető tartalmak szerzőijogvédelem alatt állnak.

 

6.4. Ha az ÁSZF bármely része érvénytelenné, jogtalanná vagy érvényesíthetetlenné válik, aza fennmaradó részek érvényességét, jogszerűségét és érvényesíthetőségét nem érinti.

 

6.5. Amennyiben Szolgáltató az ÁSZF alapján őt megillető jogát nem gyakorolja, a joggyakorlás elmulasztása nem tekinthető az adott jogról való lemondásnak. Bármilyen jogról történő lemondás csak az erre vonatkozó kifejezett írásbeli nyilatkozat eseténérvényes. Az hogy a Szolgáltató egyes esetekben az ÁSZF-ben foglaltakhoz képest engedményt tesz, nem értelmezhető úgy, hogy lemond arról, hogy a későbbiekben ragaszkodjon az adott feltétel vagy kikötés szigorú betartásához.

 

6.5. Felek magukra nézve kötelezőnek fogadják el az ISZT (Internet Szolgáltatók Tanácsa) által támogatott hálózatbiztonsági irányelveket

 

http://www.iszt.hu/iszt/egyebek/aup.html

Ezen irányelvek be nem tartása esetén bármely fél a szerződésszegés esetén őt megilletőjogokat gyakorolhatja.

 

A Wakelite Kft.-vel szerződő fél a megrendelő lap aláírásával jelen általános szerződésifeltételeket magára nézve kötelezőnek fogadja el.

 

Kelt: Szombathely, 2018. április 2. napján

 

Wakelite Kft.